Kutatóprogram

Madárfajok ökofaunisztikai megfigyelései környezeti nevelés céljából

Gólyatúra-tábor

2019.09.13#erdei-iskola

Csapatépítés céljából a 9. évfolyam a, c és s osztályainak szerveztünk táboroztatást, Brennbergbe, a Soproni Gyermek és Ifjúsági Táborba. A táborba vezető túra szervezése, lebonyolítása volt a feladatom és a táborban egy kvíz levezetése.

Az útvonalat a Ciklámen Tanösvényen keresztül a Várhelyre terveztem, ahonnan a zöld háromszög jelzés levezet a Tolvaj-árok végére, a Béla-forráshoz. Az útvonal mentén, a korábbi túrákon már bevált feladatokat raktam össze. A mintegy 10,5 km-es távot hat segítő diákkal előző nap délután lejártuk és megbeszéltük a feladatokat. Kihelyeztük a feladatokhoz szükséges jelzéseket, szalagokat. Mindegyik osztály mellé két-két segítő diákot jelöltem ki a túra levezetésére. Mindegyikük gyakorlott túrázó, akik az előző tanévben gyakran részt vettek az erdei iskolai túrákon. A feladatokról a túravezetők kaptak feladatlapot és pontozót.

Az osztályok a harmadik óra után, negyed órás csúszásokkal egymás után indultak. Minden osztály két csapatot alakított ki, akik egymással versenyeztek a túra során. Kaptak nyomtatott feladatlapot és 4 termésről színes képet, amiket az út során be kellett azonosítaniuk.

Az út során megálltak a Deák kútnál, ahol meg kellett találni az iható forrást, a Károly-parkolóban japán focit játszottak a csapatok. A Fáber-réten váltófutásban kellett begyűjteni 3-3 szalagot, míg a Hármas-forrásból vizet lehetett felhordani pontokért. Volt még fatörzsön átkelés, rejtvények, illetve a túravezetők ismertetőt tartottak a keltákról és az ásatásokról, a kelta emlékműnél. Miután kivezették a táborhoz az osztályokat, a túravezetők busszal haza mentek.

A táborban este, minden osztálynak levezettem a kvízt, amihez nyomtatott feladatlapot kaptak. A feladatok egy része a túrán elhangzott ismeretekre épült, a feladatok másik része pedig környezetvédelmi témakörhöz kapcsolódott. A kvíz végén csapatgyőzteseket hirdettünk.

A program nagyon jól sikerült, alkalmat teremtett arra, hogy a diákok megismerjék egymást és tartalmas időt töltöttünk el együtt.