Kutatóprogram

Madárfajok ökofaunisztikai megfigyelései környezeti nevelés céljából

Környezetvédelmi projektnap

2019.06.12#kezdolap

A kutatóprogram egyik fontos célkitűzése, a projektnap fokozatos megújítása.

A környezetvédelmi projektnapon az osztályok többsége a Soproni Parkerdő területén túrázott. A túrákon tájékozódási, ügyességi, környezetvédelmi és fajismereti feladatokat kaptak a diákok. Három túraútvonalra osztottam be tizenegy osztályt. A szervezésbe bevontam tizenhárom diákot, akik az erdei iskolai programban rendszeresen velem túráztak, ezeken az útvonalakon is. A segítők lelkesen vetették bele magukat a feladatokba. Vállalták, hogy párosával egy-egy osztály túravezetői lesznek, ismertetik a feladatokat és győzteseket hirdetnek. Előtte három alkalommal kijöttek velem bejárásra. Együtt helyeztük ki a különböző jelzéseket és segítettek a feladatok összeállításában is, így magabiztosan tudták ellátni a rájuk bízott feladatot. A projektnapon fél órával a kezdés előtt gyülekeztünk, átvették a nyomtatványokat és elindultak a találkozási pontokra.

Tájolós túra

Ezen a 6,5 km hosszú útvonalon egyszerre két-két osztály versenyzett, egymással szemben haladva. Nyolc mérőpontot helyeztünk ki, ezek voltak a tájékozódási pontok. Laptájolóval kellett bemérniük az útvonalat, egy feladatlap és egy-egy térkép is a segítségükre volt. Kaptak az osztályok színes fénymásolaton fényképet 6 éppen virágzó növényről, amiket meg kellett találni menet közben. Az elsőként megtalált növényekért is járt 1-1 pont. További pontokért a túravezetők adtak feladatokat, környezetvédelmi kérdéseket.

Kalandtúra az Iker árokba

A 7 km-es távon 4 osztálynak helyeztünk ki 12-12 szalagot, elrejtve. Itt a diákok osztályon belül alakították ki a 2-2 csapatot, akik egymással versenyezve gyűjtötték be a szalagokat. Mindkét csapat kapott instrukciókat, rejtvényt és egy-egy térképet a lelőhelyek feltüntetésével. Ezen az útvonalon is volt növényfelismerés, ügyességi feladatok és egy környezetvédelmi gyors kvíz.

Boszorkánytúra

Ezen a helyszínen Konrád Hajnalka kolléganővel ketten vezényeltük le a programot 3 osztálynak. Ez egy 2 km-es körtúra volt, a Károly-kilátótól indítva. Az osztályok 2-2 csapatot alakítottak ki, akik egymással szemben haladtak túravezető nélkül. Ezen az útvonalon 11 (különböző színűek) zsírkrétát rejtettünk el előzőleg, amiket az indulás előtt kapott térkép és instrukciók alapján kellett a csapatoknak megtalálni. Induláskor mindkét csapat kapott egy táblázatot, amibe a zsírkrétával igazolni kellett, hogy valóban megtalálták őket. Mindkét csapatnak 1 óra állt a rendelkezésére, hogy teljesítse a távot. Az időn túli érkezésért pontlevonás járt. A túra teljesítése után egy rövid környezetvédelmi kvízzel zártuk a programot.

Az osztályokat az osztályfőnökök is elkísérték, akik előzőleg elektronikus formában megkapták a túrával kapcsolatos tájékoztatást. A túravezetők a találkozási ponton várták az osztályokat, ismertették a túra menetét és átadták a túrához szükséges nyomtatványokat.

A győztes csapatok másnap az iskolában vehették át jutalmukat.

Négy osztály az iskola épületében maradt és felváltva két programon vett részt. Az iskola aulájában, előre berendezett helyszínen környezetvédelmi kvízt szerveztem, interaktív, érdekes feladatokkal. A kvízt Forró Dominik (11.A) és Tobak Dávid (11.C) tanulók vezették. Egyszerre egy osztály vett részt a programon, 4-6 fős csapatokat kialakítva. A kvíznél István Linda kolléganő felügyelt.

A másik programban A tervezett elavulás története c. filmet tekintették meg az osztályok, majd Bakki-Nagy Imre kollégával megmérték az ökológiai lábnyomukat és környezetvédelmi témában beszélgettek.

Az osztályok ügyesen oldották meg a feladatokat és élvezték a túrázást.

Köszönet a túravezető diákoknak, akik lelkesen végezték a rájuk bízott feladatokat!!

A projektnap részeként kiírt természetfotó pályázat eredményhirdetésére a tanévzáró előtt került sor.


túravezetők, segítők:

9.S: Szabó Ákos, Gáncs Dávid, Lehrreich Hajnalka, Eőri Kata, Máthé Santál, Steiner Luca

9.C: Németh Richárd

9.D: Jánosik Balázs, Horváth Ferenc

10.S: Kallós Bence, Kerékgyártó Patrik

11.C: Horváth Farkas Zolta, Hipságh Péter, Tobak Dávid

11.A: Forró Dominik